„Nem a cél a fontos, hanem az út” – Simkó Szilárd kutyafotóssal beszélgettünk
Ahogyan egy korábbi posztomban említettem, nemrég Simkó Szilárd kutyafotós szabadtéri workshopján jártam. Nem ez volt az első találkozásunk, kb. másfél évvel ezelőtt voltam nála először.
Nagyon vártam a kültéri kutyafotós alkalmat. Szilárd tűéles képeket készít rohanó kutyákról, és ez az a pontosság, amit régóta szeretnék elsajátítani én is. Sokan érkeznek hozzám négylábú barátaikkal, hiszen nélkülük nem lenne teljes a család. Fontos számomra, hogy róluk is megfelelő kutyafotós képek készüljenek.
Már a beltéri kutyafotós workshop alkalmával is sokat tanultam, egy full fekete kutyából is ki tudom hozni a maximumot. A mostani kutyafotós workshop kiegészítette a tudásomat a mozgásban lévő kutyák fotózásával, ami egy nehezebb műfaj. Maximálisan kimozdított a komfortzónámból, ami a fejlődéshez elengedhetetlen. Tücskök és bogarak társaságában keltem-feküdtem, és vízen járni ugyan nem tudok, de hasalni már tökéletesen. Van még mit gyakorolni, néha a kutya eleje, néha a vége látszott, de Szilárd nagyon sokat segített. Úgy magyaráz, hogy a halandó is megértse.
Nem sajnálta tőlünk az információt, nem félt átadni a tudását a „konkurenciának”. Workshopon kívül is rengeteget segített, az ott készült fotókat csak akkor posztoltam, ha ő is rámondta az áment. Bármikor hívhatom, bármikor kereshetem utólagosan is. Szilárd több mint tíz éves pályafutással a háta mögött tart kültéri-beltéri workshopokat egyaránt.
„Az igény miatt kezdtem el kutyafotós workshopokat tartani két évvel ezelőtt. Fontos, hogy ezt az igényt nem én teremtettem meg: régen rossz, ha neked kell rávenni az embereket arra, hogy nálad tanuljanak. Nem szabad félteni a tudást, ami bennünk van. Sok fotóstól megkaptam, hogy konkurenciát teremtek. Szerintem ez nem így működik. Minél több a konkurencia, annál jobbnak kell lenned. Ez motiváló is lehet. Érdekes, nyugaton ez nem így működik. Workshopokat két-három konkurens fotós is tarthat egyszerre egy témában, egymást segítve, hiszen valaki ebben, valaki abban jó. Kutyafotózáson belül is rengeteg olyan szegmens létezik, ahol kiegészíthetik egymást a fotósok. Portrék, műtermi, szabadtéri, mozgásban lévő kutyák fotózása, agárversenyek és társai. Szóval bőven van miben együttműködni” – meséli Szilárd.
Vannak olyan rendezvények, ahol percre pontosan megadják, hogy mi a menetrend, miről fognak beszélni. Szilárdnál ilyen nincs, hiszen nem tudhatja, hogy kik érkeznek hozzá.
„A gépeik más és más szinten vannak, látom, hogy ki kezdő, ki haladó. Mindkettőnek ugyanazt nem mondhatom, mert nem egyezik a tudásszint, emiatt maximum öt fővel dolgozom. Így egyénileg is foglalkozni tudok mindenkivel.”
Egyébként manuálban dolgozom, de a kutyákat félautomatában kellett fotóznom, hogy elmosódás nélkül megfagyasszam a pillanatot. Nagyon rá kell érezni, hogy elkapjam azt a tizedmásodpercet, amikor a kutya megfelelő helyen van ahhoz, hogy exponáljak.
„Ha jól csinálod és sokat gyakorolsz, akkor kialakulnak a reflexek – amikor például egyetlen másodperced van, mert kiugrik eléd egy szarvasbika” – teszi hozzá Szilárd. „A kutyákat ennél sokkal könnyebb fotózni, hiszen irányíthatóak. Azt szokták mondani, hogy nem a cél a fontos, hanem az út. Nem lehet azt mondani a fotózásra, hogy vége, nem lehet többet tanulni. Mindig újabbnál újabb gépeket dobnak piacra, folyamatosan fejlődik a technika, ami ajtókat nyithat meg előttünk. Szerintem ebben a szakmában nem lehet kiégni, annyira változatos.
A fotósok nagy része ott rontja el, hogy lát valakinél egy képet, amit ő maga is meg szeretne csinálni. Ez helytelen, egyrészt mást ne másoljunk, másrészt mindenkinek meg kell találnia a maga útját, műfaját a fotózásban. Abból kell kihozni a legjobbat, ami jelen pillanat szerint a rendelkezésünkre áll, és ne az a kép lebegjen lelki szemeink előtt, amit másoknál láttunk. Direkt módon nem is nézegetem mások képeit, hogy véletlenül se befolyásoljon. Ahogyan Szipál Péter fotós barátom mondaná :Találjuk meg a saját stílusunkat.”
Szilárd autodidakta módon tanulta a fotózást, de nem volt teljesen egyedül, segítsége is akadt, ráadásul nem is akárki, mint maga Szipál Péter, Hollywood-ot is megjárt portréfotós.
„Egyik szomszédomnak voltak tükörreflexes gépei, egy Canon és egy Nikon. Nagyjából tizenkét évvel ezelőtt kölcsönkértem tőle mindkettőt, kíváncsi voltam, hogy melyik a testhezállóbb. Végül a Nikon mellett döntöttem. Autodidakta módon tanultam, amit Péter segített kiegészíteni. A mai napig is az egyik legjobb portréfotósnak és embernek tartom, bár az elfoglaltságaink miatt sajnos nagyon keveset tudunk találkozni.”
Nekem lelkileg óriási pluszt jelentenek a hiteles kutyafotós workshopok. Nem csak aktív kikapcsolódás, de lehetőség és tanulás is egyben. Ráadásul végre dicséretet kaptam az egyik képemre! A beltéri workshopon Szilárd csak a hibáimra hívta fel a figyelmet, szóval már nagyon vártam azt a pillanatot, ami végre most eljött! Juhúúú! 😊