Egy családi fotózás története

Vikiék előzőleg tavaly karácsonykor jártak nálam. Idén őszi képeket szerettek volna,
legkisebb gyermekükről első szülinapi fotókat, családi fotózással egybekötve. Eredetileg kültérre terveztük, de sikerült belecsúsznunk a nagy esőzésekbe, s ezért inkább beltérre húzódtunk. A stúdióm eléggé pöttöm egy háromgyermekes nagycsaládnak, de részükről sem nem jelentettek akadályt a
korlátozottabb lehetőségek.

Először a szülinapos kishölgyet fotóztam, majd a bűvös PEZ cukorka segítségével a
nagyobbakat külön és együtt, végezetül pedig sikerültek a családi képek is. Ilyenkor
rövid idő áll a rendelkezésemre: nem azt kell számításba vennem, hogy három gyerek van,
hanem azt, hogy a legkisebb mennyi idős. Egyévesen félóránál tovább ritkán tart a türelem, s
az ilyen picikék nem tudnak sokáig egyhelyben maradni.

A családi fotózásál elfogyott a legkisebb gyermek türelme, ami a képeket nézegetve nem is akkora baj.
Tudniillik nem mindig sikerül úgy egy kompozíció, ahogyan én azt megálmodtam.
Folyamatosan tervezgetek, pózokon gondolkodom, ki mellett ki álljon, legyen minden pöpec és patent.

Családi fotózás közben lehet bolondozni is pár kép erejéig

Vannak bizonyos helyzetek, amikor minden elképzelés borul – és milyen jó, hogy borul!
Amikor egy komoly családi képre terveztünk összeállni, a kicsi unalmában tépni kezdte a
testvére haját, s ezzel el is indította a lavinát. Komoly képnek nem nevezhető, de őszinte
és életszagú pillanatnak annál inkább.

Azt tanácsoltam a családnak, hogy egy ilyen vicces fotót mindenképp válogassanak az albumba,
hiszen azokat a legjobb visszanézni, amelyek igazán megmosolyogtatnak. Ahol mi tényleg mi vagyunk.